Az autóipari tesztrendszerek
aktuális kérdéseiről tanácskoztak a ProDSP szakmai napján

A konferencia célja, hogy a meghívott iparági szakértők számára lehetőséget teremtsen a legújabb fejlesztések és tapasztalatok megosztására. A meghívott előadók segítségével olyan gyakorlati információkat kaphattak a résztvevők, amelyet a munkájuk során hasznosíthatnak majd.

Az autóiparon belül az elektronikai tesztelés egy kulcsfontosságú terület, mégis keveset beszélünk róla. Ez a szakterület pedig nagy hozzáadott értékű, komplex mérnöki tevékenységet kíván, amely szakértelemmel számos magyarországi cég rendelkezik. Az elektronikai tesztelés mind a termékfejlesztés mind a gyártás során meghatározó része az automatizált folyamatoknak.

„Az autóipari tesztrendszerek témakörében eddig kevés olyan fórum állt rendelkezésre, ahol a szakemberek megoszthatják egymással szakmai nézeteiket, ezért úgy döntöttünk, hogy lehetőséget biztosítunk erre az iparág szereplői számára” – mondta Molnár Károly a ProDSP Technologies Zrt. vezérigazgatója, a szakmai nap megálmodója.

A szakmai fórumon az iparág jelentős szereplői képviseltették magukat előadóként, illetve meghívott vendégként.

A Vincotech, a Mitsubishi Electric Corporation leányvállalata kiváló minőségű teljesítményelektronikai modulokat fejleszt és gyárt motorhajtásokhoz, megújuló energiaforrásokhoz és elektromos autótöltőkhöz. A vállalat a digitalizáció útjára lépett, hogy felgyorsítsa folyamatait, beleértve az ügyfelek gyors, flexibilis kiszolgálását is. Ennek keretén belül született meg az integrált karakterizációs rendszer gondolata, amely magába foglalja a mérési és kiértékelési procedúrák gyors, hatékony elvégzését. Dr. Manhertz Gábor a cég fejlesztő mérnöke, a rendszer működésén keresztül prezentálta a karakterizációs folyamatot.

Pozsár Csaba, a Robert Bosch Kft. szakértője a felhőtechnológiák használatának előnyeit mutatta be a mérési adatok kezelése során. Előadásában hangsúlyozta, hogy a tesztek során keletkezett mérési adatok automatizált tárolása, feldolgozása és kiértékelése jelentős költségoptimalizációs lehetőség a szervezeteknek. A felhőtechnológia révén jól skálázható és az emberi hibákat is megnyugtatóan kezelő rendszerek fejlesztésére van mód.

A gyakorlati tapasztalatok az ipari tesztrendszerek esetében nagyon hasznos információkat jelentenek a szakemberek számára. 

Dobos Mátyás rendszertervező mérnök, az autóipari tesztelésben eltöltött több éves tapasztalattal rendelkezik. Előadásában bemutatott egy szigetelési ellenállás tesztelésében gyakran alkalmazott eljárást és annak hatékonyságnövelő lehetőségeit. Ezek a környezeti és elektromos tesztekkel kapcsolatos tapasztalatok egy tesztberendezés tervezésekor valós segítséget jelenthetnek.

Bilau Zoltán, a ProDSP üzletfejlesztési vezetője szerint a tesztelő célgépek fejlesztése, gyártása utáni ellenőrzése kritikus pont. Előadásában egy konkrét berendezés ellenőrzésén keresztül mutatta be, hogy milyen módszerekkel vizsgálják a termék gerjesztésének helyességét, illetve, hogy a tesztberendezés által szolgáltatott teszteredményeket milyen ismert módszerekkel érdemes elemezni. A bemutatott esettanulmányok rávilágítottak arra, hogy a kvantitatív és a nem kvantitatív ellenőrzésekkel milyen fejlesztési (hardver és szoftver) problémákat sikerült kiszűrni.

A szakmai napon élettartam tesztelésről is szó esett. Antal Balázs tesztrendszer fejlesztő mérnök tapasztalatai megosztásakor kitért a tesztelések folyamán felmerülő problémákra, azok megoldásaira, mindezt úgy, hogy azok általánosan, sokféle terméknél is használhatók legyenek.

A rendezvény záróelőadásában Dr. Balogh László a ProDSP vezető rendszerfejlesztője a tesztrendszerek szoftveres kihívásaiba avatta be a részvevőket. Az általános metodológiai ismertetésén túl, a specifikáció, az interfészek, a komplex szoftver rendszerek dekompozíciója, a tesztelés és az utókövetés is napirendre került.

A ProDSP szakmai nap az előadók részvételével rendezett kerekasztal-beszélgetéssel ért véget.

A tartalmas, jó hangulatú szakmai nap reményeink szerint csak a kezdet. Szeretnénk hagyományt teremteni és évről-évre lehetőséget biztosítani az ipari tesztrendszerekkel foglalkozó vállalatok szakértőinek az eszmecserére, a közös gondolkodásra. 

prodsp szakmainap 10
Molnár Károly CEO, ProDSP

A rendezvényen elhangzott letölthető előadások és a képgaléria az alábbi linkről érhetők el:

szakmai nap fejlec

prodsp szakmainap 40

prodsp szakmainap 39

Szerző: ProDSP

Blog

Validation of Product Line Tester Measurement Systems

Several methods have been used in the industry, and we present here the statistical validation methods.

Read more …

The basics of safe manufacturing

The importance of using standards - with case studies

Read more …

Creating well-being at work

As the world has developed and welfare societies have emerged, attitudes to work have changed.

Read more …